A coaching programom célja, hogy legyen egy olyan támogatás melletted, amivel képes vagy kihozni a legjobbat magadból és életedből.

Rávilágítok dolgokra, amiket valószínűleg belülről nem látsz magaddal és életeddel kapcsolatban. Ezek a felismerések, és meghatározott cselekedetek pedig lehetővé teszik az elmozdulást, és kívánt céljaid megvalósítását.

Az egyik leginspirálóbb dolog számomra azt látni, amikor egy ügyfelem kapcsolódik a belső erejével, megéli szabadon önmagát, és kiaknázza a benne rejlő potenciált. Ez pedig egy rendkívüli átalakulást tud eredményezni életfelfogásban és külső körülményekben.

Nem sablon módszerekkel dolgozom, mivel tisztában vagyok azok korlátaival. Személyre szabottan folytatom mindenkivel a coaching folyamatot az alapján, amire a leginkább szükség van.

A világ legjobbjaitól tanultam az évek során különböző módszereket, és a rengeteg coaching beszélgetésnek köszönhetően már rövid idő alatt átlátom mire van valójában szüksége az előttem levő személynek.

Maximum egy időben 10 privát ügyféllel dolgozom, akik számára teljesen ott vagyok az együttműködésünk ideje alatt, 24/7 elérhetőséggel. Ez lehetővé teszi, hogy a legszorosabb módon nyomon kövessem az ügyfeleim haladását, és támogassam őket, amikor szükséges a coaching alkalmakon kívül is.

Az a célom, hogy minden ügyfelemnek a legjobb coaching tapasztalatot biztosítsam, és azt érezzék, ez volt életük legjobb befektetése.

Gyakran tapasztalnak az ügyfeleim rendkívüli változásokat az életükben. Itt van néhány példa:

  • Rekord bevételekre tesznek szert.
  • Megvalósítanak korábban elérhetetlennek tűnt célokat.
  • Növelik a vállalkozásukat.
  • Mélyen átformálják a kapcsolataikat (akár üzleti vagy magán életben).
  • Szert tesznek egy határtalan belső magabiztosságra, nyugalomra, és stabilitásra.


Vezetők és kimagasló szinten teljesítő személyek, mint Bill Gates, Eric Schmidt, Michael Jordan, azt mondják, hogy mindenkinek szüksége van coachra. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy azok az emberek, akik szeretnék kiaknázni a bennük rejlő potenciált, és nagyratörő célokkal rendelkeznek, gyakran fordulnak coachinghoz, mivel megértik, hogy mindannyiunknak vannak vakfoltjaink, és saját magunkat csapjuk be a legkönnyebben, ezáltal szabotálva magunkat.

A coachingom nem szól mindenkinek. Ez a lehetőség többet fog igényelni pusztán az anyagi befektetésnél. Készen kell állnod belerakni az energiádat, idődet, és elkötelezettségedet az iránt, hogy megvalósítsd a célokat, amiket szeretnél.

Beszéljünk, amikor készen állsz.

Amennyiben érdekel egy együttműködés, a következő elérhetőségeken tudsz érdeklődni:

hello@tamasbedo.com

+3670/582-4809


A coaching alkalmakat a Budapest belvárosában levő irodámban, vagy online folytatjuk.


Az első konzultáció (vagy több konzultáció, amennyiben szükséges - nem rohanunk) az ingyenes. Ez a találkozó során (ami akár két órát igényelhet), feltárjuk a helyzetedet, céljaidat és kihívásaidat, valamint elmagyarázom hogyan dolgozok. Emberek gyakran számolnak be róla, hogy milyen rendkívüli változásokat tapasztaltak már ez az első konzultáció után is. Ez a beszélgetés olyan lehet, amit még korábban sosem tapasztaltál az életedben. Rálátsz magadra és az életedre egy másik perspektívából. Amennyiben azt találjuk, hogy megvan az összhang, és lenne alapja egy együttműködésnek, akkor megbeszéljük ennek a lehetséges menetét és részleteit.

Kérlek vedd figyelembe, hogy azáltal, hogy beleegyezel a találkozóba, elfogadod a lehetőségét, hogy coacholjalak ott egyből. Valamint vedd figyelembe, hogy nem tartom vissza magamat, azért vagyok, hogy az életed átalakuljon.